Libitina









Share
 

 Libitina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
I'm on the good side
Keep the magic in your heart!
Paige Matthews
...and my name is Paige Matthews
Hozzászólások száma : 50
Csalakozott : 2014. Jun. 27.

Libitina  Empty
Témanyitás   Libitina  EmptySzomb. Aug. 02, 2014 1:24 am




Gratulálunk
‟Don't Keep your magic in your world. "


Üdvözöllek nálunk, mielött bármit mondanék, imádom Raichel Weiszt, nagyon tehetséges színésznő és mivel kedvenc filmem egyik fő szereplője (múmia) különös képen imádom. Remek választás.
Lapoddal meg voltam elnegédeskedve, hibát nem vettem észre. Tetszettek a kifejezések, mint pl .:
"Mezítelen talpam a rideg, jeges kőhöz ér, mire testemen jóleső borzongás fut végig."

Nagyon jó, imádtam. Remélem hamar partnere akadsz! Jó játékot. :3













Vissza az elejére Go down
I'm on the Dark side
Keep the magic in your heart!
Libitina
...and my name is Libitina
Hozzászólások száma : 4
Csalakozott : 2014. Jul. 31.
Tartózkodási hely : ⊰ Mindenhol, avagy sehol
Humor : ⊰ Haláli

Libitina  Empty
Témanyitás   Libitina  EmptyPént. Aug. 01, 2014 4:10 am


Libitina
Quo vadis, Dominae?

Teljes név: Libitina
Becenév: Libitina Úrnő
Születési hely: A Pokol legsötétebb bugyrai ~ Észak-Itália
Születési idő: Kr. u. 800 körül
Play by: Rachel Weisz
Melyik oldalt képviselem: Dark Side
Származás: Jelen
külső és belső tulajdonságaim:
A keresztény vallás úgy tartja, elkövetett bűneinkért idővel, a pokol kínzó tüzére vetve vezekelnünk kell majd. Az élet iróniája lehet csupán, hogy én, maga a földi sátán, a kegyelmet nem ismerő démon büntetésemet akkor nyertem el, mikor még tiszta, emberi szív dobogott mellkasomban, mint egy kalitkába zárt pihetollú kismadár; és bűntől meg nem fertőzött lelkem e szörnyű rabiga alatt korcsosult el végleg, hogy miután eltapostam a véremet szívó kígyó fejét, én magam váljak a bűn mérgétől csöpögő fogú hüllővé.

A sötét középkorban születtem, talán hogy még pokolibbá varázsoljam a világot – anyám boszorkány volt, míg apám démon. Én pedig egy kiszolgáltatott rabszolgalány, egy rongy, akibe nyugodtan beletörölhetted a lábad, aki viszont mindvégig hitt a szebb holnapban, bízott a Teremtő végtelen jóságában, miközben a zsákmányra éhes vadállat – az apám, a vérem – lépésről, lépésre pusztított el mindent és mindenkit, aki kedves volt szívemnek, majd utolsó csapásként, megfosztott egyetlen értékemtől, elvette ártatlanságomat. Mivel végérvényesen összezúzta az embert nem maradt más hátra, mint, hogy megszülessen a sötétség gyermeke, a démon.

Higgy nekem, jóember, rémálmaid legsötétebb, borzalmas lidércei öltenek alakot bennem. Ahol járok, pusztulást és halált hagyok magam mögött, nyomomban az ördögi gonoszság jár, lépteimet rettegés kíséri. Nem ismerek se istent, se embert; oly’ könnyedén oltok ki életeket, ahogy egy szemtelen bogarat eltaposni szokás. Számomra a gyilkolás élvezet, a halálsikoly lágy dallam, a kiszolgáltatott, haláltusáját vívó ember játékszer, a másokra mért kínok förgetege kellemes élvezet.

Nem vagyok átlagos, ó dehogy, de a világ elől elrejtve, gondosan őrzöm mocskos titkaimat, rohadó lelkemet, te legfeljebb megsejtheted, megsúghatja életösztönöd, hogy nem azzal állsz szemben, akit látsz. Nem tűnök veszélyesnek, mert én azt akarom, hogy ne tarts annak. Hisz nagyszerű színészi képességeim úgy vonzzák a prédát, mint virágpor a méheket. Szeretnéd, ha bájos, gyámoltalan kislány lennék, vagy egy buta liba, netán egy csábító szépség? Drágám, a Te kedvedért bármelyik lehetek. Csak kérned kell, majd busásan megfizetni az árát.  

Ebből adódóan nem is lehet egyértelműen rám húzni, hogy ilyen vagy olyan vagyok. Örökké változom, hisz lépést kell tartanom az idővel. Mégis leginkább érdekembernek mondanám magam. Eme tulajdonságomból fakad az összes többi, ez határozza meg viselkedésemet, viszonyomat másokkal. Örökké vad tűz lobog bensőmben, mely kitörni és pusztítani vágyik, de céljaim érdekében visszafogom ösztöneimet. A lángot hűvös, józan köntösbe bújtatom, és elhiszem, hogy valójában ilyen vagyok. Megfontolt, távolságtartó, számító, ravasz, aki aprólékos pontossággal tervez, és hideg nyugalommal hajt végre mindent. Ezt látja a világ, ha éppen nem játszom meg magam, és amíg nem pattan el az a bizonyos cérna. Ami utána következik, az maga a káosz, a pusztítás és a pusztulás keringője.

Beismerem, egyetlen csepp jóság sem szorult belém, ám megmagyarázhatatlan módon tisztelem azt, ami tőlem elérő, és megvetem azt, ami olyan, mint én. Nagyra tartom a becsületességet, gyönyörködtet, ha láthatom másokban, de hogy én is azzá váljak, attól irtózom. Egyszerűen nem erre születtem, még ha akarnám, sem válhatnék azzá, amit becsülök, hisz fogantatásom pillanatában elvettetett bennem a gonoszság magja, mely azóta szárba szökkent, és első pillantásra úgy tűnhet, gyönyörű virággá vált, pedig hiába az álca, a felszín csillogása, attól még a gyom az gyom marad.


Külső
Emberi külsőm az ocsmány démoni alakomhoz képest igazán kellemesnek mondható. Vállamra omló lágy hullámú, sötétbarna tincseim sötét fátyolként keretezik sápadt arcomat. Szürke, néha zöldes árnyalatban játszó íriszeimre sűrű, fekete pillák ereszkednek. Szép ívű szemöldököm kiemeli tekintetemet, melyre olyannyira büszke vagyok. Az igéző szempár, mely bárkit képes elcsábítani, uralmam alá vonni. Olyan fegyver, melynek hatalmát az ostoba férfiak fel sem fogják.
Alakom tökéletes, legalábbis te annak fogod találni, hiába vannak apró hibáim, azok felett átsiklik pillantásod, melyet rabul ejt karcsú derekam, formás csípőm, feszes fenekem, telt kebleim lágy vonalú, fehér nyakam. Mozdulataim kecsesek és könnyedek, tartásom egyenes. Megjelenésem mindig alkalomhoz illő, de előnyben részesítem a sötét, elegáns és nőies darabokat.

Démoni alakom annál undorítóbb. Hússzínű kitines, pikkelyszerű bőr fedi testemet, fejemen pár fekete, drótszerű hajszál lóg, szemeim fehérek, csak pupilláim keskeny, vörös vonala húzódik bennük. Arcvonásaim változatlanok maradnak, számban tűhegyes fogak sorakoznak. Bőrömet nyálkás réteg fedi, mely valójában agresszív sav, ezért sem tanácsos puszta kézzel a közelembe jönnöd. Kültakaróm kitintartalma meglehetősen erős védelmet nyújt, szinte valóságos páncélzatot alkot, amibe beletörik a nyílvessző, ám erősebb lőfegyverek tölténye gond nélkül áthatol rajta.

Képesség: Eltűnés, halhatatlanság,  tűzgolyó

Évi ♢ 17 ♢ 1,5 év ♢


A neve egyben a végzete is lesz. Libitia, avagy a halál. Jól nézd meg a lányod, Clarissa! Első lépésben az ő lelke válik majd a halál martalékává, később ő fogja aláírni halálos ítéletedet, ha eljön az ideje. Végül, miután a világra szabadítottam a szörnyet, amivé vált, és bevégezte a pusztítást, amit neki rendeltem, megölöm. Életedben csupán a halál jut majd osztályrészedül, Kislányom– suttogta az apa, miközben a csecsemőt karjában ringatta.

Mezítelen talpam a rideg, jeges kőhöz ér, mire testemen jóleső borzongás fut végig. Puha, hófehér bőröm rásimul a kőre, végigsiklik rajta; az érintés röpke pillanatát maradéktalanul kiélvezem, miközben a szabadság mámorában fürdőzöm. Közel ezer éves rabság után, mikor már nem is remélhettem az édes szabadulást, újra eljött az én időm, másodszor is felvirágzik életem, ám többé senki sem állhat az utamba, arról kezeskedem.
Nivei elpusztult, én viszont élek, és éppen az ő halálából nyertem új életet. Egykoron, a Megváltó eljövetele utáni első ezredfordulón foglyul ejtett, földi porhüvelyemet koporsóba helyezve az anyaföld keblébe zárt, szennyes lelkemet pedig a semmibe száműzte. Testetlenül, erőmtől megfosztva lebegtem valahol a világ peremén, és vártam, ezer éven át türelmesen vártam Nivei halálára, ami megtörhette az átkot, és visszahozhatott az életbe. Nagy erejű boszorkány volt ő, ki hatalmát a jó szolgálatába állítva igyekezett megszabadítani a világot a gonosztól, ám a tökéletességben tátongott egy óriási lyuk- mely végül el is veszítette a jóembert – a megbocsátás erénye, az elvakultsága, mely ott is jót keresett, ahol csupán a lelketlen gonoszság vert tanyát. Bennem is látott valamit, ezért ahelyett, hogy rendesen megbosszulta volna a sok száz általam kioltott ártatlan életet, félmunkát végzett. Úgy hitte, a vezeklés segíthet korcs lelkemen, így csupán száműzetésre kárhoztatott.
A szabadság édes íze. Mélyet szippantok a föld alatti üreg dohos, nyirkos levegőjéből, kezeim felfedezőútra indulnak oly’ rég érintett testemen. Két ujjamat óvatosan végighúzom hasamtól nyakam vonaláig, és megrészegülve a mámorító tapasztalattól, hevesen átölelem magam, fedetlen kebleim karjaimhoz préselődnek, majd beletúrok hajamba, és élvezettel simogatom tincseimet. Csilingelő kacagásom törte meg a csendet, melyet felerősítve vernek vissza a csupasz falak.
- Megszabadítottál. – Ellágyuló pillantásom az előttem álló gyűlölt férfi arcára siklik. Karjaimat ölelésre tárom, felfedve bájaimat, melyeket semmi sem rejt el a kutató tekintet elől, ajkaim kedveskedő mosolyra görbülnek; testtartásom, arckifejezésem átszellemült, hívogató. A férfi, hajdani démoni szeretőm, egy pillanatig tétovázik, majd elvesztve maradék önuralmát, pár lépéssel előttem terem, és durván megragadja derekam. Törékeny testem behódol a nála erősebb akaratnak, ajka már majdnem az enyémhez ér, amikor arca hirtelen megvonaglik, hátratántorodik, majd egyensúlyát veszti. Kecses mozdulattal térek ki a térdre rogyó férfi útjából, jobbomban ezüstös penge csillan meg a gyér fáklyafényben. A tőrt markoló kezemet a rácsepegő vér lassan egyre vörösebbre festi, miközben tekintetem szinte issza a szenvedő férfi látványát, aki utolsó gyötrő harcát vívja meg, melyben vereséget fog szenvedni.
- Ha jól sejtem, megőrizted régi jó szokásodat, hogy méreggel átitatott pengéjű tőröket hordasz magadnál – kuncogok, és végignyalom alsó ajkam, ahogy a férfi arcát eltorzítja a kín. Lassú és borzalmas lesz halála, ez pedig nagyon is boldoggá tesz.
- Miért…tetted ezt? – nyöszörgi. Valóban nem sok okom volt végezni vele, hisz lényegében a tenyeremből evett, sőt értem, csakis értem kutatta fel Niveit, hogy végezzen vele és visszahozhasson. Láttam rajta, csillogó íriszein, hogy heves reményeket fűzött kettőnkhöz, amik most vele együtt hullnak a porba.
- Mert gyűlölöm a fajtádat. A férfinál rohadtabb, mocskosabb állatot még nem hordott magán a Föld, és megesküszöm, Drágám, hogy engem többé egyetlen ilyen féreg sem fog birtokolni. Ne erőlködj, Édes, utolsó kívánságként válaszolok fel nem tett kérdésedre. Elmesélem, ki vagyok, és miért kell meghalnod. – Bájosan elmosolyodom, és kényelembe helyezem magam, úgy hogy tökéletesen láthassam a lelkét kilehelő férfit. – A nyolcadik században láttam meg a napvilágot, egy longobárd nagybirtok egyik mocskos rabszolgakunyhójában. Apám démon volt, a birtok ura, anyám boszorkány, rabszolga és kiszipolyozott szerető. Az apám démoni származása ellenére az emberek közt élt, és fölöttük basáskodott; longobárd nagybirtokosnak adta ki magát, aki abból szerezte hatalmát, hogy Nagy Károlynak, a frank királynak - aki abban az időben aratott győzelmet a longobárd nép felett, és olvasztotta be országukat birodalmába - besúgójaként működött; értékes információkat szolgáltatott ki az uralkodónak ’honfitársairól’.  Eközben pedig pokollá tette az életemet. Ha éppen úgy adódott kedve, félholtra vert, vagy anyámmal tette ugyanezt, és kényszerített, hogy végignézzem, máskor, ha szerinte szemtelen volt a tekintetem, hetekig éheztetett, miközben alantas munkásaival együtt a földeken kellett dolgoznom, a suhogó korbács árnyékában. Sosem tudtam meg, miért gyűlölt ennyire. Viszont mindez semmi volt ahhoz képest, ami később következett. Mihelyst serdülőkorba léptem, és nőiesedni kezdtem, lecserélte anyámat. Megölte őt, és engem kényszerített az általa végzett szolgálatok teljesítésére. Az apám szeretője lettem. – Keskeny vonallá préselem ajkaimat, kezeim ökölbe szorulnak. – De megtörnie sosem sikerült. Ahogy a napok múltak úgy erősödtem, hatalmam és gyűlöletem tüze egyre magasabbra csapott. Az apám botor módon nem korlátozta erőmet, ugyanis úgy vélte, anyámhoz hasonlóan oly’ gyenge és megtört vagyok lélekben, hogy soha sem merek majd lázadást megkísérelni. Tévedett, anyám halála után húsz évvel, a saját kezemmel tekertem ki a torkát, majd továbbálltam a pénzével. Kalandozásaim során ismertelek meg téged, és mivel hasznomra lehettél, megtartottalak. Hosszú időn át hódoltam kedvtelésemnek, férfiakat kínoztam és gyilkoltam meg, bosszúból szenvedéseimért, de elvettem a sulykot. Nivei, a nagy erejű boszorkány felfigyelt rám, és a nyomomba eredt. Sokáig bujdostam, hisz erőm sehol sem volt az övéhez képest, de megtalált és száműzte lelkemet. Most pedig, neked hála, újra az emberek közt járhatok, mikor legnagyobb ellenségem halott, és ezer év elég volt, hogy hibáimból tanuljak. Kívánj nekem szerencsét, Drágám! – ugrok fel kacagva, és boldogan összecsapom tenyereimet. Ugyanebben a pillanatban a férfi tekintete utoljára felkeresi az enyémet, majd vér buggyan ki szájából, és egy hörgéssel elterül a padlón. Odalépek hozzá, és egy csókot lehelek homlokára, majd lágy mozdulattal lezárom szemhéjait. -  Jó éjszakát, Kedves!
Vissza az elejére Go down
 

Libitina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
charmedfrpg :: Bevezető :: Karakteralkotás :: Elkészültek-