Leo háromnegyed évszázaddal ezelőtt született, a 20. század nagy részét figyelemmel kísérve. Bár kevesebb, mint húsz évet volt ember, de már az idő alatt is sok mindent látott és tapasztalt, ami alakította szemléletét. Két világháború között nőtt föl, egykeként, nagy álmokat dédelgetve. Orvos akart lenni, segíteni akart, s jobbá tenni a világot. Hitt abban, hogy a legapróbb jócselekedet és részese a gépezetnek, s ha mindenki úgy gondolná, hogy ő túl kevés ahhoz, hogy bármin változtasson, akkor a világ soha nem fejlődött volna egy aprócskát sem. Szerelmes volt egy gyönyörű nőbe, Lillianbe, aki végül odaadó felesége lett, együtt akarták leélni az életüket, családot alapítani és szeretni egymást utolsó leheletükig.
A második világháború kitörtével Leot és két gyerekkori barátját Nathant és Ricket is besorozták. Leo ápolóként dolgozott, megannyi életet megmentve, sajátját kockáztatva harcolt az utolsó pillanatig. Először barátait veszítette el, végül ő maga is a háborúban vesztette életét, megannyi társával együtt, azonban jó cselekedeteiért és tiszta lelkéért, jutalmat kapott. Fényőr lett, hogy halála után is folytathassa a szebb, békés jövőért való küzdelmet és védhesse a következő nemzedék angyalait, illetve a jó boszorkányokat.
Nagy fájdalmat jelentett neki a tudat, hogy felesége oly fiatalon vált özveggyé, hogy közös álmaik mind porba hullottak, hogy látta őt sírni, szenvedni és kétségbeesetten utána kiabálni, mikor rémálmaiból felriadt. Lillian világa összetört, s ezt Leo nem bírta tétlenül nézni. Jól tudta, hogy többé nem lehet mellette, de nem engedhette, hogy a szeretett neje, özvegye örökre gyászruhában járjon. Egyik éjjel megjelent előtte, mint egy látomás, s hogy elbúcsúzzon tőle, s a továbbélésre biztassa. Fájdalmas cselekedet volt ez, de tudta, ezzel tesz a legjobbat a fiatal asszonynak, hiszen ő már meghalt, nem tartozik ebbe a világba. Azt akarta, hogy Lillian teljes életet éljen, hogy rátaláljon valakire, akivel végig élheti azt a boldog életet, amit ők képzeltek el saját maguknak. A terve sikerült. Lillian feldolgozta a tragédiát, s talpra állt, hogy folytassa életét, de soha nem felejtette el Leot, s rendszeresen megemlékezett róla születés és halála napján, évfordulóikon, vagy csak egy-egy nehezebb napon beszélt hozzá, hogy könnyebben átvészelje azokat. Leo láthatatlanul hallgatta és figyelte őt, mikor ideje és lehetősége volt rá, eldöntötte, hogy vigyázni fog rá.
Tehetséges, tanulékony és igazán empatikus ifjú volt már életében is, így hamar beletanult a munkájába, s lelkiismeretesen, minden erejét beleadva védte évtizedeken át védenceit. Az égieknek sem volt soha problémájuk vele, mindig betartotta a szabályokat, ott volt, ahol lennie kellett, nem hibázott, s mérhetetlen hálát érzett mestere, Gideon felé, aki büszke volt tanítványára. Végül elismerésként óriási feladatot kapott. Ő lett a Bűbájosok őrangyala.