Igen, egy ehhez nagyon hasonló szituáció játszódott le a fejemben is a repülőn, mikor a reakciókat akartam elképzelni. Piper édes volt mint mindig, Prue meg meglepett. De ezt nem csodálom. Csak ő nem tudott az érkezésemről...
Lágyabb mosoly csúszik az arcomra, mikor Piper a táskáért nyúlva elindul ki a taxishoz.
- Amint tudom visszaadom. -   fordultam szembe vele, majd mikor nyílt és zárult is gyorsan azt ajtó visszafordultam idősebb nővérem felé.
- Nézd Prue.. tudom, hogy neheztelsz rám a Rogeres ügy miatt, de értsd meg, hogy a ház az enyém is. Nagyi mind a hármunkra hagyta. -   mondtam neki, de még mindig szörnyen nehéz volt beszélni a múltban történt kínos esetről. Úgy, hogy mellé még van egy olyan érzésem, hogy a nővérem még mindig engem hibáztat a történtek kapcsán.
- Honvágyam volt. -   feleltem, mivel ezt még mindig könnyebb kimondani, mint azt, hogy kirúgtak. De tudtam ha itt akarok maradni, akkor el kell kezdenem megbízni a nővéremben és igazat kell neki mondanom.
Lenéztem arra az egy száll, árván álldogáló, megviselt bőröndre, majd ismét fel. - Mellesleg elbocsátottak... -   dünnyögtem el, majd, hogy ne kellejen a szemébe néznem, inkább beljebb siettem a konyha, majd a nappali felé. Ahol megpillantottam...
- Óóó.. csak nem?! -   siettem az asztalhoz mikor megláttam a régi szellemtáblánkat. Olyan nagy kedvel ültem elé, mint régen általános iskolás koromban. Az ujjaimat lágyan a mutatóra tettem.
Én mindig éreztem ebben valami különlegeset, hogy a mutató átveszi az irányítást az ujjamon mikor rajta van... persze a testvérem  ezt nem így gondolták. Mindig megvoltak róla győződve, hogy én tologatom a mutatót.
- Emlékszem mennyit játszottunk vele. -   mondtam, majd egy pillanatra le is csuktam a szemem.
Ekkor mintha megmozdult volna a tárgy.

 Kockázatos döntés volt részemről hazajönni, de nem tehettem mást. New Yorkban már a munkanélküliség és a pénzhiánya miatt a cuccaimtól kellett megválnom. Az elárverezett lakásból meg legalább megtudtam venni az ideszóló jegyemet, így már csak a gépen azt kellett begyakorolnom, hogy mit is mondok majd a nővéreimnek. Vagyis inkább csak Pruenak, hisz Piperrel már egy-két hete felvettem és azóta is rendületlenül tartom a kapcsolatot.
Tudtam, hogyha haza szeretnék költözni akkor azt mindenképpen a kisebbik nővéremmel kell előbb tudatnom, Pruet meg... meglepem.  
Csak azt tudtam, hogyha egyszer valahára is megérkezek a nővérem egy magyarázatra fog várni. És még a légkör sem segít majd, hisz mióta a fülébe jutott az egész Rogeres ügy, a parázsvitáink már rögtön bozóttűzzé alakultak.
Mindenesetre mint már említettem, a csomagjaimmal nem kellett sokat bajlódnom, mivel a számomra oly' kedves biciklimet a becsekkolásnál ott kellett hagynom. Így hát egyetlen kézitáskámmal szálltam be a kis taxiba és megadtam azt a  jól ismert címet a sofőrnek. Még a hazafele úton is azon gondolkodtam, hogy vajon milyen reakciót vált ki az érkezésem… - Ugyan, kérem hagyja. -   feleltem mikor a kedves mosolyú sofőr a táskámért nyúlt. Ezt az egyet még én is felbírom cipelni a Halliwell ház helyes kis fehér lépcsőin. Kértem a férfit, hogy kicsit várjon. Hisz nekem nincs pénzem a taxira. Majd megálltam egy pillanatra az ajtó előtt. A hajamat megigazítottam, vettem egy mély levegőt és kivettem a kulcsot az egyik cserépedény mögül. Hát még mindig ott tartják?! Hihetetlen!
Ez az Phoebe, most vagy soha! Biztattam magam miközben a zárral bajlódtam, majd a kilincset lenyomva egy mosollyal az arcomon léptem be. - Meglepetés! A régi helyén volt a kulcs. -   lóbálom meg kicsit a magasban a kezemben tartott kulcsocskát, majd egy mosoly keretében megölelem Piperet. - Jó újralátni. -   mondom, majd a kintről behallatszó duda hangjára visszanézek a bejárati ajtóhoz. - Upssz, a taxi... -   egy pillanatra lefagy az arcomról a mosoly, mivel jelen pillanatban elég kínos lenne befejeznem a mondatot. Csak remélem, hogy valamelyik testvérem kisegít, még most az egyszer.